PÉCS 2000 TENISZ KLUB

Klubról - Klub bemutatás

PÉCS 2000 TENISZ CLUB

Az egyesület bemutatása

Az egyesületet Koncz Zsolt alapította1993 szeptemberében. Kezdetben az egyesület bérelt pályákon folytatta tevékenységét, majd 2000-ben a KONCZ TENNIS TEAM Szolgáltató Kft. létrehozta a Bártfa utcai tenisz centrumot. 2000-től az egyesület Pécs 2000 Tenisz Club néven folytatja működését.

A versenysport és utánpótlás nevelés eredményessége alapján egyesületünk elnyerte a Régió Centrum címet. A Régió Centrum keretében Baranya, Somogy és Tolna megye tenisz életét és utánpótlás képzését irányítjuk.

Az egyesület használatában áll 7 szabadtéri pálya, melyből 4 pálya a téli időszakban sátorral fedett. Terveink között szerepel az igényeknek jobban megfelelő klubház építését és a 4 teniszpálya fix lefedését tartalmazó fejlesztés.

Az egyesület a versenysporton kívül nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás nevelésére, és az iskolai teniszoktatásra. A programban szereplő partner iskoláknál órarend szerinti teniszoktatás folyik, melyet az egyesület szakképzett edzői irányítanak. Az iskolai teniszben hetente több mint félezer fiatal vesz részt.

Pécsett, 2006 szeptemberében
Dr. Sólymos Vilmos
egyesület elnöke




Galéria

Cím: Pécs, 7627 Bányász u. 2. E-mail: koncztennis@t-online.hu Telefon: +36/20/9326-860