Hírek
Vissza a hírekhez
Marosi Kati tornagyőztes Buenos Airesben
Miután május elején az argentin Belle Ville városának 10.000 dolláros versenyén Marosi Kati, a Pécs 2000 Tenisz Klub játékosa megszerezte az idei első magyar felnőtt női egyéni tornagyőzelmet, ezt követően Buenos Airesben versenyezett, ezúttal csak párosban.

A korábban a világranglista 101. helyén is álló 29 éves 16-szoros magyar válogatott versenyző május elején idei első versenyét játszotta és egyből meg is nyerte azt, ami nem kis teljesítmény, ráadásul a selejtezőből indulva tette mindezt, ezzel pedig közel két év után szerzett ismét tornagyőzelmet.
Ezután Argentina fővárosában tett látogatást a Gyegyószentmiklóson született játékos, ahol jól megszokott párjával, a brazil Tavares-szel állt rajthoz a 10.000 dolláros torna páros versenyszámában. Kettejük duója 2004 júliusában a stockholmi WTA versenyen állt össze először és azóta 30 tornán játszottak, melyből kettőt nyertek meg (eddig hatszor jutottak be a döntőbe) , Kati azonban eddigi 13 éves pályafutása alatt 18 páros tornagyőzelmet gyűjtött össze.
A Marosi/Tavares páros a jó levegő városában fennállásuk hetedik döntőjébe jutott be, majd ezt követően a torna döntőjében is győzelmet arattak.
A Pécs 2000 Tenisz Klub gratulál a győzelemhez!